Az erdõ mélyén futni élvezet volt. A szél belekapott hosszú bundámba ami a hangulatomtól függően változtatta a színét. Ez egy olyan tulajdonság amire nem voltam sokszor büszke, hiszen ez azt bizonyította, hogy Alfa gyermeke vagyok, és még nem találtam meg a sorsom szerinti párom.
Igazából nem is kerestem azt a farkast akit nekem rendelt a sors. Jobban szerettem egyedül lenni, és elvonulni a falkától. Apám nem aggódott értem, hiszen ő is ilyen volt régen. Váratlanul idegen szagot éreztem meg mire megtorpantam.
A földet szimatolva indultam el a szag forrást keresni. Kicsit megzavart, hogy hirtelen átváltott levendula illatba, de mentem tovább. A zuhogóhoz közeledve apró lábnyomokat vettem észre a nedves földben. Vissza változtam emberi alakomba, majd felkötöttem fekete hátam közepéig érő hajam. Lehet másokat zavar, de én szerettem lázadni a környezetem ellen.
A zuhogó szélén egy aprócska alak kuporgott. Hosszú rózsaszín haja megcsillant a fényben. Ahogy megmoccant levendula illat szált felém. felemelte a fejét, és a rózsaszín hajba belekapott a délutáni szél.
Azonban megfordult a légáramlat, és így az én szagom vitte felé. Az aprócska alak megmerevedett, majd hírtelen megfordult. Lábait maga alá húzta, körmeit belevágta a nedves talajba, közben hangosan morogni kezdett. Hófehér agyarai csillogtak a napfényben. Emberi füle eltûnt, és helyette nagy fekete farkas fülek jelentek meg a fején.e
-Nyugi nem bántalak-mondtam feltett kezekkel.
-Mindig mindenki ezt mondja, aztán rám támadnak-mondta halkan, de annál fenyegetõbben.
-Oké, de csak, hogy tisztázzuk. Te tévedtél a területemre...
-Tisztában vagyok vele... Ha elengednél elmennék.
-Na azt már nem-mondtam piszkálódva.
Leültem az ösvényre és kihívóan néztem rá. Ahogy lassan megmozdult láttam, hogy nem is olyan apró mint ahogy azt elõször hittem. Tény hogy még így sem volt olyan nagy mint egy átlag lány. Haja jóval mögötte ért véget a földön, de legjobban szikrázó szeme fogott meg. A kék íriszben apró rózsát fedeztem fel.
Ahogy végig néztem rajta felfedeztem azokat a jellegzetes vonásokat, melyek egy alfára jellemzőek. Még nem lehetett teljesen érett, mert úgy tűnt mintha gondjai lennének az erejével.
-Miért nem ugrottál még a nyakamnak? Elvileg minden okod megvolna rá-mondtam végül.
-Utálom a farkas alakom...-mondta, majd a sarkaira ült.
Még mindig gyanakodva méregetett, de legalább vissza húzta a füleit.
-Miért utálod? Én innen megmondom, hogy Alfa lánya vagy-mondtam pimaszul.
-Mintha te más lennél-vágott vissza.
Szóval nem hagyja magát, ez tetszik. Nem szolt többet, csak nézett rám. Ahogy ellazította az izmait én is megnyugodtam.
-Bocsánat-mondta nagysokára.
-Téged sokat bánthatnak, ha így reagáltál a jelenlétemre.
-Nem vagyok hozzászokva, hogy más farkasok ilyen sokáig maradjanak a közelembe, miután megtudták, hogy Alfa lánya vagyok.
-Tudom, milyen érzés az-mondtam.
Valamiért megint végig néztem rajta. A karjait túl hosszúnak találtam a lábaihoz képest. Arca gyönyörû volt, és semmi hiba nem volt benne. A melle igaz kicsik voltak, de valamiért vonzottak. Lényegében az egész lány olyan hatást keltett bennem, amit nem bírtam megmagyarázni. Óvni akartam, de nem tudtam mitõl, hiszen alig ismertem. Alig? Nem is ismertem.
-Amúgy hogy hívnak?-kérdeztem.
A lány majdnem válaszolt, de ekkor hangos síp hangja töltötte meg a környéket.
-Mennem kell! A tanáraim már hiányolnak-mondta, majd leugrott a vízbe.
Utána akartam ugrani, de ahogy lenéztem a szikla párkányon azt láttam, hogy éppen kimászik a vízbõl, majd futni kezd.
-Csillagrózsa-mondtam halkan magamnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése